A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Jogsegélyszolgálat közös podcastjának legújabb adásában a kettős állampolgárságról esett szó, az adás vendége Fiala János jogász. Az intézmény egyre megszokottabbnak számít, mióta nőtt a lakosság mobilitása, de a folyamatosan mozgó munkavállalók és átköltözők ellenére sincs szabályozva sem az állampolgárság, sem pedig a lakhelybejelentés témája – elképzelhető, hogy ez a jövőben valamilyen módon változni fog. Európán belül egy egyezmény szabályozza, hogy senki ne maradjon állampolgárság nélkül, de az uniós belső szabályozások bizonyos mértékben felülírják a rendelkezés értelmét – állampolgárságtól függetlenül más uniós állampolgárokat is minden jog megillet a tagállamokban.
Ami a magyarországi állampolgári szabályozást illeti, az nem számít szokatlan dolognak, máshol is létezik. A '10-es változások lényege, hogy a későbbiekben nincs szükség magyarországi lakcímre az állampolgárság kérvényezéséhez, ha valaki beszél magyarul. Ami szokatlanabb a nemzetközi környezetben, hogy a törvény kedvezményezettje, a határon túli magyar közösség egy viszonylag népes réteg. A korábban érvényes szlovákiai szabályozás elvben nagyon hasonló alapon működött, csak kisebb potenciális körrel.
A kettős állampolgárság tiltása önmagában nem sért nemzetközi jogi szabályozást, nem alapvető emberi jogokról beszélünk. Ami problémát vet fel, a korlátozások bevezetésének módja – a törvény nem tartalmaz követendő eljárást, nem világos, kinek kell bizonyítania mit, homályban marad, miként deríti fel az állam a kettős állampolgárokat, önbevalláson alapul a rendszer. Sok gyakorlati rendezetlenség adódik abból, hogy valakinek elveszik az állampolgárságát, de Szlovákiában él. A másik fő kifogás, hogy az állampolgárság elvétele önmagában alkotmányellenesnek számít, viszont a szlovákiai Alkotmánybíróság határozatképtelenség miatt nem foglalt állást a kérdésben.
A múltban többen is nyíltan felvállalták a magyar állampolgárság felvételét és megpróbálták emellett megtartani szlovák állampolgárságukat, de nem feltétlenül a megfelelő jogorvoslati lehetőségeket használták ki annak ellenére sem, hogy a jogsértés bizonyos aspektusait jól meg lehet magyarázni. Fehér István és Dolník Erzsébet például eredménytelenül fordult Strasbourghoz, mert nem a magánélethez való jogra hivatkoztak. Az egyéni szinten alkalmazott jogorvoslat nem biztos, hogy elég a szlovákiai állampolgársági törvény megváltoztatásához, elsősorban az Alkotmánybíróság állásfoglalására lenne szükség a kérdésben – és ha ez nem bizonyul reálisnak, csakis politikai úton változtatható meg az érvényes szabályozás.
Az állampolgársági törvényen alkalmazott módosítások az elmúlt években jogilag más megvilágításba helyezik az intézkedést, ami egyértelműen diszkriminatívabbnak számít: az állam furcsa érveléssel azoktól kobozza el az állampolgárságot, akik Szlovákiában élnek. Egyelőre nem világos, mit tud ezzel kezdeni egy nemzetközi bíróság, de megváltoztatja a jogi orvoslatot keresők helyzetét. Amit látni kell, hogy a szlovák szabályozás bár visszaütött és túlnyomórészt külföldre költöző szlovákoktól kobozták el az állampolgárságot, de a magyarokra nézve más volt a hatása. Ebből a szempontból elérte a célját a törvény, ugyanis megakadályozta, hogy tömegesen vegyék fel az állampolgárságot. A magyar törvény nem feltétlenül hiba nélküli és Szlovákiában tömeges igény sem volt a felvételére, továbbá elterelte a jogvédelmi hangsúlyokat, de egy szempontból kiemelten fontos: rámutat arra, hogy az állam továbbra is biztonsági kockázatként tekint a szlovákiai magyar közösségre, ami minden szlovákiai magyar szempontjából probléma.
A kettős állampolgárság témája később is meghatározza a közbeszédet. Az ukrán-orosz háború rávilágított a kifogásokra a kettős állampolgársággal szemben, Oroszország ugyanis ezt használta fegyverként a grúziai és ukrajnai beavatkozás során. Ami megoldást jelenthet, hogy a folyamatban levő perek valamennyire lépéskényszerbe hozzák a szlovák államot. Amire végső soron szükség lenne, az egy társadalmi vita szlovák szereplők bevonásával arról, miért van szükség a törvényre, ugyanis a külügytől az elmúlt időszakban egyszer sem hangzott el, miért is van erre szükség. Hasznos lenne, ha elhangzana az igazi ok – a magyar közösségre biztonsági kockázatként való tekintés – ugyanis konkrét aggályokról lehetne beszélni.
A jelenlegi szabályozás alapján, aki a gyakorlatban felveszi a magyar állampolgárságot és lemond a szlovákról, ügyintézéssel szembesül. Azon személyek, akik magyarországi állandó lakcímet szereznek, öt év elteltével korlátozás nélkül felvehetik az állampolgárságot. A harmadik opció, hogy az érintett nem szól a hatóságoknak – ami technikailag törvénysértés, de az államnak nincs eszköze ennek a annak felderítésére.
